Vízitúrák állami támogatással

Vízitúrák állami támogatással

Iskolai csoportok, egyesületek, alapítványok számára ír ki pályázatot hamarosan a Kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős Kormánybiztosság. A program lényege, hogy az általános és középiskolás diákokkal minél szélesebb körben megismertessék a vízitúrázást, továbbá a minden részletében előkészített és megszervezett túrák révén levegyék a szervezés terheit a pedagógusokról.
(tovább…)

Bodrog-ártér vízitúrák 2017

Bodrog-ártér vízitúrák 2017

Tokajból továbbra is elérhető a Bodrog-ártér vízitúrák varázslatos világa. Az ártérre való belépés szabályai továbbra sem változtak, mint ahogy az Aggteleki Nemzeti Park által meghatározott belépési díj mértéke sem. Így 14 éven felülieknek idén is 700,- Ft a napi belépő, 14 éven aluliaknak ingyenes.

Tavasszal azonban egy kisebb korlátozásra kell számítani az ártéren evezőknek. A fokozottan védett madarak fészkelése miatt a „kis körben” a Nagy-tó területén az áthaladás – várhatóan május közepéig/végéig – tilos lesz. A fiókák fejlődését a nemzeti park munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik, így azok kirepülését követően a korlátozás feloldásra kerül.

Ne feledd! Egy vízitúra tölt fel igazán!

Ne feledd! Egy vízitúra tölt fel igazán!

Aki már belekóstolt egy vízitúra varázslatos világába, nem tudja elfeledni azt. Idén is szétszéledünk a szélrózsa minden irányába, hogy minél változatosabb folyókon evezzünk. Aki újra eljön, fel tudja eleveníteni, meg tudja ismételni a korábban szerzett élményeket.
(tovább…)

Hozzátok előrébb a vízitúra tavaszt!

Hozzátok előrébb a vízitúra tavaszt!

Bár még csak február van, mindannyian várjuk a tavaszt.
Hisz a tél legyen tél, sok hóval. Ez idén elmaradni látszik. Mit lehet tenni? Feladjuk a hóra való várakozást, és a tavasz felé kacsintgatunk. Ám akár visszatér a tél, és nagy havazás köszönt ránk, akár kirügyezik a tavasz, vár a meleg víz és egy kis evezés!

Egy napos vízitúrára várunk a Hévíz-patakra!
A tóból induló meleg vízen evezünk 10 kilométert, a Kis-Balaton határáig. Csodás természeti környezetben, tavirózsák, nádasok, vízimadarak között tölthettek el egy napot. A szelíd és langymeleg víz a legjobb szombati közös program a családnak! Bátraknak és kevésbé bátraknak, ifjaknak és örökifjaknak, kezdő vízitúrázóknak és öreg rókáknak.

Új apartmanos lehetőséggel bővült szállásadó partnereink kínálata.
Ha már Hévízen jártok, nem lehet kihagyni a tóban való fürdőzést sem. Ez ugyan nem része a vízitúra programnak, de akik előző nap érkeznek, vagy az evezés után szeretnének még jobban felmelegedni és ellazulni a fürdőben, azoknak ajánljuk új szállásadó partnerünket, ahol kedvező feltételekkel szállhattok meg. Számolj utána, ha 2-en vagytok, akkor 3250 Ft/fő/éj a szállás, ha pedig 3-an vagytok, akkor 3000 Ft/fő/éj.

Az Orchidea Apartman ajánlata túrázóink részére:
2 személyes egyszobás apartman: 6500 Ft/éj/2fő
3 személyes kétszobás apartman 9000 Ft/éj/3fő
4 személyes kétszobás apartman 12000 Ft/éj/4fő
1 személyes egyszobás apartman 4000 Ft/éj/1fő
Az árak az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák: ami 2016-ban 500 Ft/éj/felnőtt

Az Orchidea Apartman Hévíz belvárosában található,
a vízitúra kiindulópontjától és a tótól egy egészen kis sétányira. Bár a jól felszerelt apartmanok egész évben várják a vendégeket, mi kifejezetten az év első hónapjaiban ajánljuk, hogy kipihenjétek a Hévíz-patakon történő evezés… fáradalmai helyett élményeit.

A szálláshely közvetlen közelében van étterem, élelmiszerbolt és minden más, ami a további kényelmet vagy kikapcsolódást szolgálja. És ha mégsem a világhírű Hévízi-tóban akar valaki megmártózni, akkor is élvezheti a gyógyvíz áldásos hatásait: az apartmantól 100 méterre található szállodában bel- és kültéri gyógyvizes medencékben lehet ellazulni.

Az egyes apartmanok 2, 3, illetve 4 fősek, egy, illetve két hálószobával, és olyan alapvető berendezéssel, illetve szolgáltatásokkal, mint a jól felszerelt konyhasarok, zuhanyzós fürdőszoba, terasz, színes tv és wifi. Talán a fentiek miatt is, korábban több vendégük lakosztálynak nevezte az apartmanokat. Ha színvonalas, egyben családias hangulatú helyen szeretnétek eltölteni egy kis időt, érdemes őket választani!

A szállásismertető letöltéséhez kattints ide:

Szállásfoglalás:
Orchidea Apartman
tzorchidea@freemail.hu

A hévízi vízitúra kiírás részletei, időpontok megtekintéséhez -> kattints ide!