Téli Gemenc – 0 fok, jégtörés, grill és óévbúcsúztató

Téli Gemenc – 0 fok, jégtörés, grill és óévbúcsúztató

Rendhagyó, december végi téli túrával zárták a 2021-es évet visszatérő vendégeink a Gemenc Vén-dunai szakaszán, amely egyben a vizitura.hu eddigi bajai bázisának jelképes áthelyezése is volt: 2022-től két házzal feljebb, a Harmat Pihenőháztól indítjuk túráinkat.

Bizarr ötletnek indult, mégis bevált: három visszatérő vendégünk vágott neki a fagyos, gemenci Vén-dunai szakasznak az év utolsó napjaiban. Az alig 8 km-es könnyű túraútvonal nemcsak az ártéri és nyári időszakokban, hanem télen is a legszebbik arcát mutatta az előző napi havazásnak köszönhetően.

Mi ez, jég? Jég!

„Péter, ág van alattunk?” – de mire a kérdés végére értem, az evezőm tolla már javában törte a kb. fél cm-es jégtakarót.

Jégre futottunk, a tőkés récék és a kisebb hattyúcsalád megtekintésének lehetősége ugyanis annyira elvonta a figyelmet a víz közvetlen felszínéről, hogy pillanatok alatt minden kontroll nélkül gyalultuk be magunkat a Vén-Duna saroktól alig 2 km-re, kb. 150 m hosszan összeállt „jégpáncélba.”

Pedig egészen büszkék voltunk a Richard Attenborough-i megközelítésünkre. Majdnem teljes csöndben, magunkat vízen suhanó, kidőlt karácsonyfának álcázva úsztunk el mellettük, amit a szokásosnál is unottabb úszkálással vettek tudomásul. Majd reccs.

És megint reccs. Idegesen kémleltük a hajótestet alul, és nézegettük a téli víz fél-egy méteres mélységig is látható mederalját: ha mégis hajótörőset játszunk, mik az esélyeink.

A sodorvonal még be nem fagyott keskeny sávja felé vettük az irányt. A hajó kitartott, mi kitartottunk, kár, hogy egy keresztben álló fa akadályozta a vízfelület további szabad csapkodását, na és az a motoros ladik, ami velünk szemben nagynak tűnő sebességgel érkezett.

Ki kerül kit? Balra fa, jobbra jég, egy kenu szélesség a szabad. Mire érdemben dönthettünk volna, a motoros a „jégmezőbe” vetette magát. Intés, biccentés, de a megszokott üdvözlő gesztusok mellett azt a kajánul felénk eresztett mosolyt csak nehezen emésztettem meg: akkor is végigcsináljuk.

Nem vagyunk cukorból

És lőn eső. Egyetlen napra nem írt a meteorológia esőt, arra a napra. A kora reggeli záport is csak véletlennek tekintettük – eddig. Esett egy órát. Olyan jó nyáriasan, bugyborékosan, öröm volt törölni a vizet az arcunkról, és újra átélni, ahogy a jó öreg Gore-Tex teszi a dolgát.

Bár 0 és 1 fok között eveztünk, a kesztyű gyorsan túlzásnak tűnt. A rétegek is olvadtak rólunk: lábra húzott három réteg maradt, a törzsünkre ráncigált öt-hat réteget pamut és technikai ruházatból könnyű volt visszavenni – így volt is mit pihenéskor visszahúzni -, a lábfejeken a megszokott téli bakancsok pedig tették a dolgukat.

Rosszabra számítottunk. Az eső után a köd szitált már csak, és hiába a fagypont és a fel-feltámadó szél, nem volt meg a várt hidegérzet. Lekötött minket a váratlanul hóba csomagolt téli vízpart; a nyomok a fehér lepelben, a hódrágta ágak, a víztükörben megduplázódó fák kontúrjai, és az alacsony, áttetsző víz medret feltáró őszintesége.

Minden túrán megvan az a pár pillanat, amikor a leghangosabbak is együtt hallgatnak a többiekkel. A téli víz talán még inkább megköveteli ezt: az előttünk kibomló tájkép mindent feltáró fehér-fekete csupaszsága az egyszeri utazót is könyörtelenül leleplezi.

Száraz lábbal megúsztuk – vagy mégsem?

A Vén-Duna küszöb előtt, az ottani kis sziget nagy homokpadját kerülve fordultunk vissza.

A nyáron népszerű, forgalmas pihenőhely most érintetlenül, a messzi parton szokatlanul népes és zajos madárcsapataival várt minket. Az itt telelő (?) „vadludak” 20-30 fős raja mellett 10-15 hattyú, és egy pár, sziluettből ragadozónak (réti sas?) vélt madár is úgy döntött, a szomszédból szemléli a szigeten tett kis felfedező túránkat.

Nyoma sincsen a nyári vad duhajkodásnak, amikor négyen öt felé fordulnak ki a kenuból, egyenesen a vízbe. Most nyugodtan, elegánsan, száraz lábbal oldottuk meg a be és kiszállást, kenuból orrával a partra, majd partról a kenuba, túrabakancsban. A helyzet (itt még) nem kiáltott gumicsizmáért, vagy a szálláson hagyott tartalék cipőért.

A forró tea mellett jól esett a szíverősítő is, legalább annyira, mint a lábmunkát igénylő mozgás.

Bejártuk a szigetünket. A nyár után a hód döntötte fák mai is ott állnak és hevernek, a viharvert fűzfa most is csonkolva várt minket. A nyári, forró homok szégyenlősen, nedvesen és sárosan terült el a hótakaró alatt, ami csak intenzív hóangyal formázással bukkant elő.

Úgy éreztük magunkat, mint a Holdra jutó asztronauták. Lábnyomainkat szerteszét szórtuk, zászlóként a kis asztalunkat állítottuk fel, hogy a tea forró maradjon, a szíverősító pedig megőrizze azt az illúziót, legalább szobahőmérsékletű.

Steak és tükörtojás

A homokpadra tervezett nagy grillezés azonban itt elmaradt. A csapat bölcs többségének köszönhetően tábori konyhánkat az odaúton felfedezett esőbeálló alatt állítottuk fel.

Mint kiderült, a Cserta-Duna bejáratánál nemcsak az országos Kék Túra útvonal fut, hanem a nyári lombok takarásában megbúvó, eddig a vízről soha nem látott turista pihenőhely is áll ott. A csertai fa gyaloghidat a közvetlen szomszédságában azonban hiába kerestük, balesetveszélyessé vált a közelmúltban, és elbontották.

Így a népszerű nyári fotótéma, ahogy alatta elsuhanunk a megáradt vízen, a következő szezonban már kimarad. Helyette javaslom, a kenuval kikötve, a kis torkolatnál rendszerint megejtett lubickolás után bátran törjük át a magas növényzetet, és töltsünk időt a kialakított pihenőhelyen.

Jólesik a stabil étkezés, nagyjából 10 asztal és pad együttese, két kialakított tűzrakóhely és egy három asztalos esőbeálló várt minket, ami a szitáló ködben felüdülést hozó szárazérzetet hozott számunkra.

A mobil gázgrillünk palackja nehezen oldotta meg az egyre inkább érzhető hideget. Ez annak fényében volt igazán bosszantó, hogy sorban állnak otthon a magashegyi, hidegtűrő gázpalackjaink. A részleges megoldást az alufóliából készített fedő hozta: borjústeakünk és tarjánk gyorsabban sült, és még sajt és tükörtojás, és a végére remek kávé is készült.

Igényesen megteríthettünk: húsosláda méretű ládánkba, egy 20 literes szárazzsákba és egy kisebb nejlonszatyorba bőven elfért a viaszos abrosz, a grill, az ételek és a teljes étkészlet, na meg egy karton víz, amit a 20 literes kanna helyett így „modulárisan” juttathattunk fel a magas partra.

Jól tettük, hogy egy kis kaska tűzifát is hoztunk. Pedig a tűrakóhely elég távolt volt a mulcsolt esőbeállótól, hogy érezzük is onnan a melegét. Évezredek óta mindig van valami megnyugtató az erőre kapó lángok bámulásában, amit most a havas, sáros bakancsunk gőzölgő képe egészített ki.

Az áradó meleg kifejezetten simogatónak tűnt a nulla fok alá lassan bekúszó télvízi hidegben.

Fel és le, a csúszda és a hajófejelés

A tavaszi és őszi áradás vízi táborhelyünk magaspartján mindig térdig merülős iszapot hagy hátra a nyárra, ami soha nem engedi, hogy a meredek partfalon felkapaszkodjunk.

Egészen idáig, hiszen a teljes iszaptömb szó szerint megdermedt, és csak két-három centimétert merültünk a megszokott több mint húsz helyett. Egyetlen gondunk a nagy dermedéssel járó jegesedés, azaz a csúszás volt, mert az evezőkkel nem kitámasztott kenu magától visszacsúszott volna a vízbe, ezt kivétel nélkül minden pihenőhelyen tapasztaltuk.

A meredek partfal fölfelé még csak-csak hagyta, hogy óvatosan megmásszuk, ám visszafelé már kíméletlen volt velünk: sárcsúszdává vált. Természetesen magam nyakig sárosan értem partot, és bár másodjára, megkerülve már biztonságban jutottam le, az iszapban feküdt ágban úgy megakadt a lábam, hogy magas röppályát leírva a fejem végül a kenu oldalában koppant.

Persze röhögtünk, és én röhögtem a leginkább.

Így zártuk a napot – és az évet a Gemencen

Alig 20 perc alatt, éppen napnyugtára értünk vissza. Mikor máskor, ha nem a legvégén boka fölött léptem a vízbe; mentségemre legyen szólva, már a kenu mosásakor, így a túra hivatalos vége után.

Sokat nem értünk rá a fagyó lábfejem miatt aggódni, mert a pörbölyi Gemenc Whiskey főzdében hordóerősségű, 60-70% alkoholfokú, prémium whiskey kóstolóval már vártak minket.

Az estet, és végül az évet a Gemencen, Juli főztjével és lábmelegítős kályhatűzzel zártuk, mintegy búcsúképpen, hiszen 2022 januárjától a vizitura.hu Gemenci-erdő vízitúráit már a Harmat Pihenőházból indítja.

Megérte bevállalni a közös kalandot: bár kezdőknek csak gyakorlott kollégákkal együtt ajánljuk, és az összélményhez sokat kaptunk az előző este leesett hótól is, kis szervezéssel, átgondolt öltözékkel és egy jól kitalált grillebéddel bárki számára adott a lehetőség. Vár a téli víz!

Forrás: Dávid Lajos

Ismét látogatható a Bodrog-ártér!

Ismét látogatható a Bodrog-ártér!

A mai naptól, 2020. május 15-étől újra lehet vízitúrázni a Bodrog-ártéren. Az Aggteleki Nemzeti Park ismét megkezdte a belépési engedélyek értékesítését. A bejárható útvonalakat a Nemzeti Park rétisas párok költése miatt a fiókák kirepüléséig részlegesen korlátozza.

Tokaj, a maga varázslatos, történelmi hangulatával kifejezetten bőkezű a vízitúrázókhoz is. Itt ömlik a Bodrog a Tiszába, a két folyó közti terület, a Bodrogköz pedig egy szinte érintetlen vízivilág. A területet kisebb kanyargó csatornák hálózzák be, azonban tavasszal a folyók magas vízállása miatt a rétek többségét is víz borítja. Ez a 20-30 centi mélységű víz könnyedén felmelegszik a tavaszi napsütésben, mi pedig bejárhatjuk ezt a csodás világot, és rácsodálkozhatunk erdőire, vízimadaraira és virágos rétjeire. Láthatunk itt rétisast, nagykócsagot, szürkegémet, bakcsót, hódvárat, hódokat stb.

Ismét szeretettel várjuk a kalandvágyó, természetkedvelő embereket egy jó Bodrog-ártér vízitúrán!

További információ és időpontok:

Vízitúrák engedélyezése a Hévíz-csatornán

Vízitúrák engedélyezése a Hévíz-csatornán

Nagyon sokan szeretitek azt a különleges hangulatot, amit a gőzölgő melegvizű patak és a tavirózsák árasztanak. A különleges növény- és állatvilág védelme érdekében a Balatonfelvidéki Nemzeti Park szakemberei az alábbi korlátozások és intézkedések bevezetését tervezik a Hévízi-csatornán történő vízitúrázás során:

1, A vízre szállni délelőtt 9:30 – 12:00 közötti időszakban lehetséges Hévízen, a déli zsilipnél.
2, A vízre szállástól számított 4 órán belül, de legkésőbb napnyugtáig a víz területét és a töltést el kell hagyni.
3, A Hévízi-csatorna teljes szakaszán a vízitúrázás csak egy irányban engedélyezett, Hévíztől – Fenékpuszta irányában.
4, A Hévízi-csatornán az egy napon engedélyezhető vízitúrázói létszám 250 fő.
5, A Hévízi-csatorna töltésein tilos gépjárművel közlekedni.
6, A vízre szállás helyén és a kiszállás helyén előre telepített mobil wc-k kerülnek kihelyezésre a túrákon részt vevők részére.
7, A Nemzeti Park és a Rendőrség ellenőrizni fogják a vízitúrák rendjét.
8, A Nemzeti Park fogja a vízitúrák lebonyolításához szükséges engedélyeket kiadni.
9, A engedély díja 1000 Ft/fő lesz (túrázók és túravezetők együttes létszámának megfelelően).
10, a kiállított engedély az adott naptári napra és létszámra szól, nem lemondható és nem tehető át más dátumra.
11, a befizetett résztvevők egyedi karszalagot kapnak, melyet viselni kell a túra során, hogy egy ellenőrzés esetén igazolni tudják az engedély meglétét.

A fenti rendszer előreláthatólag 2018. november közepétől lesz bevezetve.
Forrás: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

A belépőket lehet nálunk fizetni, az engedélyek beszerzését mi intézzük nektek, gyertek velünk Hévízre vízitúrázni!
További információ és időpontok:

Hévíz vízitúra 2018-2019 téli szezon

Hévíz vízitúra 2018-2019 téli szezon

Közeleg a tél.

Újra különleges vizitúrában lehet része annak, aki szereti a kisebb kihívásokat.

Mint ahogy a korábbi években, az idei télen is a Hévíz-patakra szervezünk vízitúrákat, mivel nagyon sokan szeretitek azt a különleges hangulatot, amit a gőzölgő melegvizű patak és a tavirózsák árasztanak.

A vízitúra a Balatonfelvidéki Nemzeti Park területén zajlik. A védett terület nemcsak azt jelenti, hogy különleges növény- és állatvilággal találkozhatunk, hanem azt is, hogy itt fokozottan be kell tartanunk a természetvédelmi előírásokat.

Mivel évről évre egyre népszerűbb a Hévíz-patak a vízitúrázók körében, a Nemzeti Parknak is fontos, hogy minél kisebb környezetterheléssel járjanak a túrák. Ennek érdekében a Nemzeti Park egyeztetést hívott össze a túraszervezők számára, ahol megbeszéltük, miként lehet megőrizni ezt a különleges környezetet.

A megbeszélés eredményeként a Nemzeti Park munkatársai ezentúl igyekeznek még jobban kielégíteni a túrázók igényeit, amelyek eddig felmerültek. Így lesz például kulturált toilet a túra induló- és végpontján.

Nekünk, túrázóknak pedig fokozottabban kell figyelni arra, hogy minél kevésbé zavarjuk meg a környezetet. Ezentúl jobban ellenőrzik a résztvevők létszámát, és bizony, a keletkezett hulladékot is magunkkal kell vinni.

Amikor ezek a tervezett fejlesztések megvalósulnak és bevezetésre kerülnek, a túraútvonalra várhatóan nemzeti parki belépődíjat kell majd fizetni.

Cserében egy nyugodtabb környezet várja majd a téli túrák résztvevőit, így csodás élményekkel térhettek haza! November végétől március közepéig várunk benneteket Hévízen, egy izgalmas családi programra!

Ne feledd! Egy vízitúra tölt fel igazán!

Ne feledd! Egy vízitúra tölt fel igazán!

Aki már belekóstolt egy vízitúra varázslatos világába, nem tudja elfeledni azt. Idén is szétszéledünk a szélrózsa minden irányába, hogy minél változatosabb folyókon evezzünk. Aki újra eljön, fel tudja eleveníteni, meg tudja ismételni a korábban szerzett élményeket.
(tovább…)

Hozzátok előrébb a vízitúra tavaszt!

Hozzátok előrébb a vízitúra tavaszt!

Bár még csak február van, mindannyian várjuk a tavaszt.
Hisz a tél legyen tél, sok hóval. Ez idén elmaradni látszik. Mit lehet tenni? Feladjuk a hóra való várakozást, és a tavasz felé kacsintgatunk. Ám akár visszatér a tél, és nagy havazás köszönt ránk, akár kirügyezik a tavasz, vár a meleg víz és egy kis evezés!

Egy napos vízitúrára várunk a Hévíz-patakra!
A tóból induló meleg vízen evezünk 10 kilométert, a Kis-Balaton határáig. Csodás természeti környezetben, tavirózsák, nádasok, vízimadarak között tölthettek el egy napot. A szelíd és langymeleg víz a legjobb szombati közös program a családnak! Bátraknak és kevésbé bátraknak, ifjaknak és örökifjaknak, kezdő vízitúrázóknak és öreg rókáknak.

Új apartmanos lehetőséggel bővült szállásadó partnereink kínálata.
Ha már Hévízen jártok, nem lehet kihagyni a tóban való fürdőzést sem. Ez ugyan nem része a vízitúra programnak, de akik előző nap érkeznek, vagy az evezés után szeretnének még jobban felmelegedni és ellazulni a fürdőben, azoknak ajánljuk új szállásadó partnerünket, ahol kedvező feltételekkel szállhattok meg. Számolj utána, ha 2-en vagytok, akkor 3250 Ft/fő/éj a szállás, ha pedig 3-an vagytok, akkor 3000 Ft/fő/éj.

Az Orchidea Apartman ajánlata túrázóink részére:
2 személyes egyszobás apartman: 6500 Ft/éj/2fő
3 személyes kétszobás apartman 9000 Ft/éj/3fő
4 személyes kétszobás apartman 12000 Ft/éj/4fő
1 személyes egyszobás apartman 4000 Ft/éj/1fő
Az árak az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák: ami 2016-ban 500 Ft/éj/felnőtt

Az Orchidea Apartman Hévíz belvárosában található,
a vízitúra kiindulópontjától és a tótól egy egészen kis sétányira. Bár a jól felszerelt apartmanok egész évben várják a vendégeket, mi kifejezetten az év első hónapjaiban ajánljuk, hogy kipihenjétek a Hévíz-patakon történő evezés… fáradalmai helyett élményeit.

A szálláshely közvetlen közelében van étterem, élelmiszerbolt és minden más, ami a további kényelmet vagy kikapcsolódást szolgálja. És ha mégsem a világhírű Hévízi-tóban akar valaki megmártózni, akkor is élvezheti a gyógyvíz áldásos hatásait: az apartmantól 100 méterre található szállodában bel- és kültéri gyógyvizes medencékben lehet ellazulni.

Az egyes apartmanok 2, 3, illetve 4 fősek, egy, illetve két hálószobával, és olyan alapvető berendezéssel, illetve szolgáltatásokkal, mint a jól felszerelt konyhasarok, zuhanyzós fürdőszoba, terasz, színes tv és wifi. Talán a fentiek miatt is, korábban több vendégük lakosztálynak nevezte az apartmanokat. Ha színvonalas, egyben családias hangulatú helyen szeretnétek eltölteni egy kis időt, érdemes őket választani!

A szállásismertető letöltéséhez kattints ide:

Szállásfoglalás:
Orchidea Apartman
tzorchidea@freemail.hu

A hévízi vízitúra kiírás részletei, időpontok megtekintéséhez -> kattints ide!