Havas tájban, lassú folyású, melegen gőzölgő patakon, a vízen ringatózó tündérrózsákat kerülgetve, felröppenő vízimadarak hangjának ütemére húzhatod az evezőt – és hallgathatod a csend hangját! – Beck László élménybeszámolóját adjuk közre a Hévízi-patak vízitúráról.
A Hévízi-patak a Hévízi-tó vízkészletét vezeti le a Zala folyón keresztül a Balatonba – mivel a tavat tápláló források jelentős vízhozama révén igen gyorsan, néhány nap alatt teljesen kicserélődik a tó vízkészlete. A víz egy 8-12 m szélességű csatornán keresztül folyik ki a tóból és közel 16 km megtétele után a Zala-folyóba torkollik. A Hévízi-tóból kilépő meleg víz egyedi életkörülményeket teremt a csatornában, ami mind Magyarország, mind Európa-szerte egyedülálló. A trópusi folyókra emlékeztető növényflórát rendkívül gazdag halfauna egészíti ki, mely a környékbeli horgászok és természetbarátok kedvelt célpontjává teszi a csatornát, mivel a patak kedvező és állandó vízhőmérséklete révén a halak télen sem vermelnek el, illetve egész évben evezhető a patak. S mint megtudtuk, van itt minden: keszeg, kárász, ponty is, kicsi is, nagy is! A víz sosem fagy be teljesen – csak az alsó szakaszon, de ott is csak a partmentén.
A látvány, az evezős érzés már önmagában misztikus látványt nyújt, amikor a partot 10-20 cm-es hó borítja, a levegő hőmérséklete akár messze 0°C alatti, a patak felett sejtelmes páraréteg ülepszik meg, és az evezés során csak a lassan folydogáló víz hangját, esetleg egy-egy tavaszt váró-érző madár hangját halljuk.
A felső szakaszon található sűrű, helyenként túlburjánzó vízi-növényzet nem tart sokáig: a levegő hőmérsékletének következtében a víz hőfoka a távolsággal arányosan csökken, s észrevétlenül kezd átváltani a dús növényzetű zöld az elszáradt, letöredezett nádcsonkokra. A patakmeder szinte kitisztul, a hatalmas, szétterülő zöld növényi szigetek – amelyekre rászaladva, hírtelen lecsökken a hajó egyébként sem hatalmas sebessége – eltűnnek, csak az elfáradt-bedőlt fák és az előző évi nádcsonk maradványok kísérik utunkat.
A Hévízi-patak jelenleg a legjobb, és az egyetlen igazi hazai téli vízitúra útvonal, minden engedély nélkül az év bármely időszakában evezhető. Nemzeti parki engedéllyel – néhány átemeléssel – el lehet jutni a Zaláig, vagy akár a Balatonig is – de mivel szigorúan védett természetvédelmi terület, erre nagyon ritkán adnak engedélyt.
A tavi kifolyásnál még 24-26°C gőzölgő vízben meg is mártózhatunk az evezés előtt, találkozhatunk akár szárcsákkal, hattyúkkal is, de a tavirózsák, vízi liliomok látványa is csodálatos. Az evezést csak egy helyen nehezíti zsilip az indulástól mintegy 1,5 km után, az erős jobb kanyarban hírtelen tűnik elénk a beton monstrum. A valamikor használatos, szebb időket megélt zsilipmaradvány keskeny kapuja a gyakorlott evezősöknek nem okoz különösebb gondot. Akkor kell nagyobb figyelmet fordítani a kapun való átcsúszáshoz, ha viszonylag alacsony a víz, mert ilyenkor egy 30 – 40 cm-es lépcsőn zuhog alá a víz, lassú tempónál a hajó fara könnyen felülhet, és a legkisebb oldalsó billenésre is borul a hajó. Félősebbek a jobb parton kiszállhatnak, átemelni mintegy 15-20 métert kell. A patakon hosszú, több száz méteres egyenes szakaszok követik egymást, 4 – 5 híd keresztezi a medret. Viszonylagos magasabb vízállásnál ezekre érdemes figyelni. Nem sokkal a zsilipes kettős kanyar után egy hídhoz érkezünk, amely alatt különösen óvatosan kell áthaladni, mert magasabb vízállásnál – ami az előző beton-zsilipnél hasznos volt – itt kellemetlenséget tud okozni a híd mellé, és azzal párhuzamosan fektetett nagy átmérőjű cső. A cső átvezetése olyan alacsony, hogy az áthaladáshoz – magasabb vízállás esetén – egyetlen lehetséges megoldás kínálkozik: teljesen előre hajolni – és nem oldalra – vagy végső esetben leülni a hajó fenekére, és várni, hogy a víz sodrása szép lassan átvigyen a híd túloldalára.
Az utolsó 2-3 kilométeren a baloldalról erdősáv kíséri a patakot, amely néhány helyen kisebb-nagyobb kellemetlenséget okozhat. Néhány helyen a kidőlt fák mederbe beesett lomkoronáját kell kerülgetni rövid „S” kanyarokkal, vagy éppen – ha egy nagyobb fa dőlt a mederbe – akkor a vastagabb ágakon kell átvezetni a hajót. Ez éppen könnyebb, vagy nehezebb feladatnak tűnhet, attól függően, hogy mekkora a hajó terhelése. Nagyobb terhelés esetén bizony „küzdeni” kell, hogy a hajó átcsússzon ezeken.
A patak felső folyása mentén, a bal oldalon a Hévízért Városvédő, Fejlesztő, Kulturális Egyesület a lápvilágot bemutató tanösvényt – Berki sétaút néven – hozott létre. Fákat és cserjéket ültettek, padokat és asztalokat ácsoltak, elhelyeztek négy tájékoztató táblát a terület élővilágáról, a tőzegről és a terület kultúrtörténeti vonatkozásairól, továbbá egy madármegfigyelő házat is építettek. A hévízi kifolyó zsilipjétől a Keszthelyen tervezett Békavár természetvédelmi bemutatóközpontig húzódik az ösvény.
Nekünk február utolsó hétvégi szombatja annak ellenére, hogy Budapesttől Siófokig zuhogott az eső – Keszthely-Hévíz meghozta a csodás napsütést, ismét egy kellemes, élvezetes napunk volt!
Köszönjük a szervezőknek, a résztvevő túratársaknak!
Szöveg, fotók: Beck László
Kövess minket