A Bodrog-ártéren tett túra nem hagyományos vízitúra. Itt még inkább a természet vendégei vagyunk, a tájvédelmi körzet látogatóiként. Ahhoz, hogy ez az érintetlen táj fennmaradjon, be kell tartanunk néhány szabályt.

Az első ezek közül, hogy ne lepjék el egyszerre a túrázók tömegei ezt a csodálatos vízi világot. Ezért csak előzetes hatósági engedéllyel lehet beevezni a Tisza és a Bodrog közötti területre. Az Aggteleki Nemzeti Park partnereként mi rendelkezünk ilyen engedéllyel, ezért vízitúrázóink előtt feltárul ez az egyedülálló táj.

Míg az év nagy részében a morotvatavakon és az azokat összekötő kis csatornákon lehet evezni a Bodrogközben, a két folyó tavaszi áradása idején a vízzel borított terület a Velencei-tó területének közel kétszeresére nő.

Ebben az évben a tavaszi áradás nem esik egybe teljesen a természet zöldbe borulásával. A kevés csapadék miatt egyelőre még várni kell a magas vízállásra. Így eddig csak a ligeterdőkkel szegélyezett csatornák mentén evezhettünk. A gazdag vízimadár-világ azonban így is éli világát, és egészen közel engedi magához a túrázókat. A tavalyi évben elrendelt korlátozást feloldották. Az ott fészkelő rétisas pár máshol rakott fészket, így már nem kell megvédeni őket az ember zavaró jelenlététől.

A túrázásra a korábbi évekhez hasonlóan van lehetőség idén is az ártéren. A Bodrogzugi-főcsatornán nem lesz korlátozás, több csatorna-szakaszon pedig meder-kortásra fog sor kerülni, hogy egész évre biztosítsák a vizek levonulását (számunkra pedig kényelmesen evezhetőek legyenek). Ezen túl megújítják a vízi tanösvényt is, hogy mi, a csak evezve elérhető terület látogatói még jobban megismerjük ezt az egyedülálló vízi világot.

És egy kis ráadás

A fentiek alapján bármelyikünkben felmerülhet, hogy fér meg egymás mellett a közel érintetlen természeti környezet és a terület szabályozása, mederkotrás, gátak elbontása és építése, pihenőhelyek kialakítása. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy már régen túl vagyunk azon, hogy az ember nem kis mértékben beavatkozott a természetbe. Így ahhoz, hogy minél jobban megőrizzük a természet értékeit, egyúttal megvédjük az ember alkotta értékeket is a természeti károktól, szükség van kisebb beavatkozásokra. Ezt szolgálják a Bodrogközben most megvalósult fejlesztések. És hozzá kell tenni azt is, hogy a beavatkozások nem kis része a természeti értékek bemutatását szolgálja. Azt, hogy az ember – persze, alkalmazkodva a helyi viszonyokhoz – megismerhesse ezeket a kincseket. Csendesen, kenuban vagy kajakban evezve végigjárja a tájat és rácsodálkozzon erre a különleges világra, amelyet másképp nem lehet megismerni.

Figyelem!
A kép csak illusztráció! Nem valós földrajzi elhelyezkedést ábrázol. Mesterségesen egymás mellé helyezve a két vízfelületet, méretarányosan azt mutatja, hogy mekkora a teljes Bodrogköz a Velencei-tóhoz képest.

Bodrog-ártér vízitúra programjaink, kattints ide!

Bodrog-ártér vízitúra belépési engedélyek kiadása, kattints ide!