Rendhagyó, december végi téli túrával zárták a 2021-es évet visszatérő vendégeink a Gemenc Vén-dunai szakaszán, amely egyben a vizitura.hu eddigi bajai bázisának jelképes áthelyezése is volt: 2022-től két házzal feljebb, a Harmat Pihenőháztól indítjuk túráinkat.
Bizarr ötletnek indult, mégis bevált: három visszatérő vendégünk vágott neki a fagyos, gemenci Vén-dunai szakasznak az év utolsó napjaiban. Az alig 8 km-es könnyű túraútvonal nemcsak az ártéri és nyári időszakokban, hanem télen is a legszebbik arcát mutatta az előző napi havazásnak köszönhetően.
Mi ez, jég? Jég!
„Péter, ág van alattunk?” – de mire a kérdés végére értem, az evezőm tolla már javában törte a kb. fél cm-es jégtakarót.
Jégre futottunk, a tőkés récék és a kisebb hattyúcsalád megtekintésének lehetősége ugyanis annyira elvonta a figyelmet a víz közvetlen felszínéről, hogy pillanatok alatt minden kontroll nélkül gyalultuk be magunkat a Vén-Duna saroktól alig 2 km-re, kb. 150 m hosszan összeállt „jégpáncélba.”
Pedig egészen büszkék voltunk a Richard Attenborough-i megközelítésünkre. Majdnem teljes csöndben, magunkat vízen suhanó, kidőlt karácsonyfának álcázva úsztunk el mellettük, amit a szokásosnál is unottabb úszkálással vettek tudomásul. Majd reccs.
És megint reccs. Idegesen kémleltük a hajótestet alul, és nézegettük a téli víz fél-egy méteres mélységig is látható mederalját: ha mégis hajótörőset játszunk, mik az esélyeink.
A sodorvonal még be nem fagyott keskeny sávja felé vettük az irányt. A hajó kitartott, mi kitartottunk, kár, hogy egy keresztben álló fa akadályozta a vízfelület további szabad csapkodását, na és az a motoros ladik, ami velünk szemben nagynak tűnő sebességgel érkezett.
Ki kerül kit? Balra fa, jobbra jég, egy kenu szélesség a szabad. Mire érdemben dönthettünk volna, a motoros a „jégmezőbe” vetette magát. Intés, biccentés, de a megszokott üdvözlő gesztusok mellett azt a kajánul felénk eresztett mosolyt csak nehezen emésztettem meg: akkor is végigcsináljuk.
Nem vagyunk cukorból
És lőn eső. Egyetlen napra nem írt a meteorológia esőt, arra a napra. A kora reggeli záport is csak véletlennek tekintettük – eddig. Esett egy órát. Olyan jó nyáriasan, bugyborékosan, öröm volt törölni a vizet az arcunkról, és újra átélni, ahogy a jó öreg Gore-Tex teszi a dolgát.
Bár 0 és 1 fok között eveztünk, a kesztyű gyorsan túlzásnak tűnt. A rétegek is olvadtak rólunk: lábra húzott három réteg maradt, a törzsünkre ráncigált öt-hat réteget pamut és technikai ruházatból könnyű volt visszavenni – így volt is mit pihenéskor visszahúzni -, a lábfejeken a megszokott téli bakancsok pedig tették a dolgukat.
Rosszabra számítottunk. Az eső után a köd szitált már csak, és hiába a fagypont és a fel-feltámadó szél, nem volt meg a várt hidegérzet. Lekötött minket a váratlanul hóba csomagolt téli vízpart; a nyomok a fehér lepelben, a hódrágta ágak, a víztükörben megduplázódó fák kontúrjai, és az alacsony, áttetsző víz medret feltáró őszintesége.
Minden túrán megvan az a pár pillanat, amikor a leghangosabbak is együtt hallgatnak a többiekkel. A téli víz talán még inkább megköveteli ezt: az előttünk kibomló tájkép mindent feltáró fehér-fekete csupaszsága az egyszeri utazót is könyörtelenül leleplezi.
Száraz lábbal megúsztuk – vagy mégsem?
A Vén-Duna küszöb előtt, az ottani kis sziget nagy homokpadját kerülve fordultunk vissza.
A nyáron népszerű, forgalmas pihenőhely most érintetlenül, a messzi parton szokatlanul népes és zajos madárcsapataival várt minket. Az itt telelő (?) „vadludak” 20-30 fős raja mellett 10-15 hattyú, és egy pár, sziluettből ragadozónak (réti sas?) vélt madár is úgy döntött, a szomszédból szemléli a szigeten tett kis felfedező túránkat.
Nyoma sincsen a nyári vad duhajkodásnak, amikor négyen öt felé fordulnak ki a kenuból, egyenesen a vízbe. Most nyugodtan, elegánsan, száraz lábbal oldottuk meg a be és kiszállást, kenuból orrával a partra, majd partról a kenuba, túrabakancsban. A helyzet (itt még) nem kiáltott gumicsizmáért, vagy a szálláson hagyott tartalék cipőért.
A forró tea mellett jól esett a szíverősítő is, legalább annyira, mint a lábmunkát igénylő mozgás.
Bejártuk a szigetünket. A nyár után a hód döntötte fák mai is ott állnak és hevernek, a viharvert fűzfa most is csonkolva várt minket. A nyári, forró homok szégyenlősen, nedvesen és sárosan terült el a hótakaró alatt, ami csak intenzív hóangyal formázással bukkant elő.
Úgy éreztük magunkat, mint a Holdra jutó asztronauták. Lábnyomainkat szerteszét szórtuk, zászlóként a kis asztalunkat állítottuk fel, hogy a tea forró maradjon, a szíverősító pedig megőrizze azt az illúziót, legalább szobahőmérsékletű.
Steak és tükörtojás
A homokpadra tervezett nagy grillezés azonban itt elmaradt. A csapat bölcs többségének köszönhetően tábori konyhánkat az odaúton felfedezett esőbeálló alatt állítottuk fel.
Mint kiderült, a Cserta-Duna bejáratánál nemcsak az országos Kék Túra útvonal fut, hanem a nyári lombok takarásában megbúvó, eddig a vízről soha nem látott turista pihenőhely is áll ott. A csertai fa gyaloghidat a közvetlen szomszédságában azonban hiába kerestük, balesetveszélyessé vált a közelmúltban, és elbontották.
Így a népszerű nyári fotótéma, ahogy alatta elsuhanunk a megáradt vízen, a következő szezonban már kimarad. Helyette javaslom, a kenuval kikötve, a kis torkolatnál rendszerint megejtett lubickolás után bátran törjük át a magas növényzetet, és töltsünk időt a kialakított pihenőhelyen.
Jólesik a stabil étkezés, nagyjából 10 asztal és pad együttese, két kialakított tűzrakóhely és egy három asztalos esőbeálló várt minket, ami a szitáló ködben felüdülést hozó szárazérzetet hozott számunkra.
A mobil gázgrillünk palackja nehezen oldotta meg az egyre inkább érzhető hideget. Ez annak fényében volt igazán bosszantó, hogy sorban állnak otthon a magashegyi, hidegtűrő gázpalackjaink. A részleges megoldást az alufóliából készített fedő hozta: borjústeakünk és tarjánk gyorsabban sült, és még sajt és tükörtojás, és a végére remek kávé is készült.
Igényesen megteríthettünk: húsosláda méretű ládánkba, egy 20 literes szárazzsákba és egy kisebb nejlonszatyorba bőven elfért a viaszos abrosz, a grill, az ételek és a teljes étkészlet, na meg egy karton víz, amit a 20 literes kanna helyett így „modulárisan” juttathattunk fel a magas partra.
Jól tettük, hogy egy kis kaska tűzifát is hoztunk. Pedig a tűrakóhely elég távolt volt a mulcsolt esőbeállótól, hogy érezzük is onnan a melegét. Évezredek óta mindig van valami megnyugtató az erőre kapó lángok bámulásában, amit most a havas, sáros bakancsunk gőzölgő képe egészített ki.
Az áradó meleg kifejezetten simogatónak tűnt a nulla fok alá lassan bekúszó télvízi hidegben.
Fel és le, a csúszda és a hajófejelés
A tavaszi és őszi áradás vízi táborhelyünk magaspartján mindig térdig merülős iszapot hagy hátra a nyárra, ami soha nem engedi, hogy a meredek partfalon felkapaszkodjunk.
Egészen idáig, hiszen a teljes iszaptömb szó szerint megdermedt, és csak két-három centimétert merültünk a megszokott több mint húsz helyett. Egyetlen gondunk a nagy dermedéssel járó jegesedés, azaz a csúszás volt, mert az evezőkkel nem kitámasztott kenu magától visszacsúszott volna a vízbe, ezt kivétel nélkül minden pihenőhelyen tapasztaltuk.
A meredek partfal fölfelé még csak-csak hagyta, hogy óvatosan megmásszuk, ám visszafelé már kíméletlen volt velünk: sárcsúszdává vált. Természetesen magam nyakig sárosan értem partot, és bár másodjára, megkerülve már biztonságban jutottam le, az iszapban feküdt ágban úgy megakadt a lábam, hogy magas röppályát leírva a fejem végül a kenu oldalában koppant.
Persze röhögtünk, és én röhögtem a leginkább.
Így zártuk a napot – és az évet a Gemencen
Alig 20 perc alatt, éppen napnyugtára értünk vissza. Mikor máskor, ha nem a legvégén boka fölött léptem a vízbe; mentségemre legyen szólva, már a kenu mosásakor, így a túra hivatalos vége után.
Sokat nem értünk rá a fagyó lábfejem miatt aggódni, mert a pörbölyi Gemenc Whiskey főzdében hordóerősségű, 60-70% alkoholfokú, prémium whiskey kóstolóval már vártak minket.
Az estet, és végül az évet a Gemencen, Juli főztjével és lábmelegítős kályhatűzzel zártuk, mintegy búcsúképpen, hiszen 2022 januárjától a vizitura.hu Gemenci-erdő vízitúráit már a Harmat Pihenőházból indítja.
Megérte bevállalni a közös kalandot: bár kezdőknek csak gyakorlott kollégákkal együtt ajánljuk, és az összélményhez sokat kaptunk az előző este leesett hótól is, kis szervezéssel, átgondolt öltözékkel és egy jól kitalált grillebéddel bárki számára adott a lehetőség. Vár a téli víz!
Forrás: Dávid Lajos
Kövess minket