Ha még nem jártál erre… – Vízitúra a Marcalon

Kevesen mondhatják el magukról, hogy a Bakony folyóján vízitúráztak. Nem azért, mert a Marcal nevével nem találkozunk a térképen, és nem is azért, mert unalmas lenne a folyó. Nem, a Marcal ott van a szemünk előtt. Csak kevesen ismerték, ezért eddig kevesen vágtak bele a végigevezésébe.

A partról nézve nem kis folyóról van szó, a vízügyi adatok szerint vízhozamát tekintve felveszi a verseny a Zalával is. Így hát az elhatározás megtörtént: fedezzük fel a Marcalt! A kíváncsiság kielégítése mellett a másik cél az volt, hogy ha beigazolódnak megérzéseink, és valóban „de jó kis folyó”-ról van szó, akkor meg azt tudjuk mutatni más vízitúrázóknak is.

Az autós terepbejárást, melynek során hidakról szemléltük meg a vizet, az evezés követte. A dátum: 2015. március 1. Malomsoktól indultunk a 26 km-re lévő torkolat felé. Ha a térképet megnézzük, nagyon érdekes, hogy a Marcal innen szinte végig párhuzamosan halad a Rábával, néha egészen közel hozzá, de anélkül, hogy összetalálkoznának. Sőt, kisebb-nagyobb csatornák is haladnak a két folyó között, amelyek levezetik a felesleges vizeket.

Viszonylag magas vízállásnál került sor a túrára, ami egyfelől megnyugtató is volt, hiszen nem kellett számolni a haladást akadályozó növényzettel, másfelől óvatosságra is intett, mivel így nagyobb volt a víz sodrása. Hamar kiderült azonban, hogy a Marcal egy barátságos folyó. Bár a térkép azt mutatta, hogy hosszú egyenes szakaszai vannak, a valóságban látványban sem volt hiány. Az első szakaszon mindkét partot a sás és a káka uralta, néhol egy-egy kisebb fával. Itt már alföldi jellegű a táj, a parton futó kisebb gátak miatt csak a közeli fasorokat láttuk, és a végig kísérőül szegődő vízimadarakat. Bármilyen kicsi ugyanis a folyó más, a vízitúrázók által gyakrabban látogatott folyókhoz képest, a madarak ugyanúgy magukénak tekintik, és tisztes távolból ugyan, de figyelemmel kísérték a túrázó csapatunkat. A vadkacsák, cinkék és más kis termetű madarak mellett sűrűn láttunk kócsagot és szürke gémet is. A folyó egyenes szakaszai így elég változatosságot nyújtanak. Nem beszélve kisebb meglepetésekről. A nagy kiterjedésű mezőkön evezve a bal oldalon a távolban egyszer csak feltűnik egy templomtorony. Tudjuk, hogy falunak a jobb parton kell majd következnie, így egy pillanatig rejtélyes az épület. Aztán hamar rájövünk, hogy ez bizony a kevesebb, mint egy kilométerre haladó Rába partján álló árpási román kori templom lesz. Érdekes, hogy egy folyóparti templomot egy másik folyóról is látunk!

Mórichidához érkezve már a haladási sebességét is meg tudja becsülni az ember, hiszen itt újabb hidakkal találkoztunk. A falu központi részén egészen hangulatos táborozó- és pihenőhelyet alakítottak ki, padokkal, esőházzal, sőt, még strandröplabda-pálya is segít kinyújtóztatni az elgémberedett végtagokat. Aki még emlékszik a naponta a rádióban is elhangzó vízállás-jelentésre, annak ismerős lehet a falu neve, hiszen a Marcal mentén itt olvassák le minden nap a vízállást. A falut elhagyva kiszélesedik a folyó, már-már azt hiszi a túrázó, hogy szétterül a víz, és véget is ér a túra, mert nincs merre tovább folynia a folyónak. Aztán persze, fény derül a tovább haladás mikéntjére. Egy éles bal kanyarral nem csak Mórichidát hagyjuk el, hanem a lágyszárú vízparti növényeket is. Innen hirtelen megváltozik a folyó arculata, és a part mentén sűrű egymásutánban feltűnnek a fák. Galéria-erdőnek túlzás lenne nevezni őket, de így is varázslatos hangulatot kölcsönöznek a folyónak.

Hamarosan újabb falu, Rábaszentmiklós következett. Itt átmenetileg olyan kanyargóssá vált a folyó, hogy a falu szélső házai is a Marcal fölé tornyosulnak. Az újabb híd előtt megint egy kellemes ligetes partot találtunk. A helybeliek itt szokták tartani a falu rendezvényeit. A község után még látványosabbá váltak a folyó partjai. A fák már egészen merészen hajoltak a partok fölé. Különösebb veszély azonban így sem fenyegeti a túrázót, mivel a partok elég távoliak ahhoz, hogy a fák között az elhaladás kényelmesen biztosított legyen.

Az újabb híd már csak 10 kilométerre van a torkolattól. A híd érdekessége, hogy itt semmilyen falu nincs a part közelében. Jobbra a messzeségben Tét található, balra pedig, már a Rába partján Rábaszentmihály. A természet lágy ölén azonban itt is kellemes meglepetés fogadja a vízitúrázót. A bal parton egy vadászház áll, növényekkel, fákkal gazdagon körülvéve. Csendes pihenést biztosít egy több napos túra egyik állomásaként.

A fák továbbra is bőségesen szegélyezik a folyót. És bár eddig csak vízimadarakról tettünk említést, a Marcal más különös állatokban is gazdag. Velük ugyan kis eséllyel találkozik a túrázó, de a nyomaikat a túra során végig láthattuk. Sok fa törzsét ugyanis sérülések tarkítják. Első ránézésre mesterséges beavatkozásnak gondolhatnánk, de aztán kiderül, itt bizony hódok járnak! Van, ahol csak gyenge kísérletet tettek, de van, ahol több, mint a felét átrágták a nagy fatörzseknek, hogy ösztöneiktől vezérelve megépítsék váraikat a víz felszíne alatt és fölött is. Szegény jószágoknak elég sziszifuszi lehet a munkájuk, hiszen a folyó elsodorja a kezdeményezéseiket, de az ösztönöknek nem tudnak parancsolni. Akadályba sehol nem ütköztünk, ebből gondoltuk, hogy nem fenékig tejfel a hódok élete sem, de túrázóként nem panaszkodtunk, hogy nem kellett faágak alatt és felett manővereznünk. Megállapíthatjuk, hogy a Marcal egy szelíd, de látványos folyó, melynek alsó szakaszát bárki végig tudja evezni.

A vadászház után már javában a Kisalföld közepén jártunk. A gátról kisebb erdők és nagy kiterjedésű szántóföldek látszanak. Hamarosan az utolsó faluhoz, Koroncóhoz érkeztünk. A falun keresztül érkezik jobbról a Marcalba a Bakony és vidéke egyik nagy patakja, a Sokorói-Bakony-ér, amely még kisebb vízálláskor is komoly vízfolyás látványát kelti. Innen már közel a Rába, alig három kilométert kell megtenni a Marcalon. A torkolt előtt nem sokkal a bal oldalon egy nagy zsilipet láttunk. Itt érkezik meg a hosszú kilométerek óta a folyóval párhuzamosan haladó Marcal-közi-csatorna. A vízitúrázók figyelmét azonban nem ez köti le, hanem az a kisebb duzzasztómű, amelynek a szerepe, hogy vizet szolgáltasson a jobb parton kezdődő Holt-Marcalba. A Marcal ugyanis korábban egészen Győrig párhuzamosan folyt a Rábával, a szabályozásokkal viszont 10 kilométerrel hamarabb belevezették a nagy testvér vizébe. A duzzasztómű nem szokványos, így nem kellett átemeléssel bíbelődni. Nagy beton-építményekkel leszűkítették a medret, és csak egy keskeny, néhány méter széles rész maradt a víznek (és a vízitúrázóknak) az áthaladásra. Mivel áradásnál jártunk ott, mi a duzzasztómű beton részeit is csak kikövetkeztetni tudtuk, a víz fodrozódásából. Innen már csak néhány száz méter volt, és megérkeztünk a Rábához. A nagy, méltóságteljesen haladó folyóról hamar kiderült, hogy hasonlóan tekintélyes a sebessége, csak a partoktól távolabb ez nem érzékelhető annyira. És míg a Marcal vize még áradáskor is viszonylag áttetsző volt (nem csoda, hiszen mészkő és dolomit uralta hegyvidékek felől hozza a vizet), a Rába iszapos üledékei barnára és szürkére színezték a folyót. Így hát érdekes volt egy szakaszon a két víz keveredése fölött haladni, és megfigyelni, hogyan elegyednek a folyók.

A Marcalt felfedező expedíciós túra utolsó feladata az volt, hogy megtaláljuk a Rába partján azt a kiszállási pontot, amely talán alkalmas lesz más időpontban is a túra befejezésére. Hosszas keresgéléssel, a bal part mentén csorogva figyeltük a fákat, hátha mielőbb megpillantjuk annak a pataknak a torkolatát, amely kivezet a gáthoz, és onnan bejuthatunk Ikrény községbe. A patak a magas vízállás miatt kényelmesen járható volt kenuval is, így egészen a gátig feleveztünk rajta. A gáton azonban kiderült, ez a hely nem túl ideális egy túra befejezéséhez, hiszen vizenyős időben kétséges a kulturált bejutás a faluba. Felfedezésnek azonban jó volt a patak keresgélése. Történt ugyanis, hogy amikor már kétségeink voltak, hogy megtaláljuk-e a patak kifolyását, partra szálltunk, és a száraz, de dús erdei aljnövényzeten húzva próbáltuk eljuttatni a gátig a kenut. Szerencsésre a part felől közelítő előőrs időben jelezte, hogy még egy kicsivel lejjebb kellene haladni a folyón, így visszatettük a hajót a vízre, és egy éles fordulóval máris a patakon evezve tettük meg a túra utolsó száz méterét. Ez az egy hely volt az az egész túra során, amit nem ajánlanánk tiszta szívvel másoknak, így legközelebb a Marcal-túra már Győrig fog tartani, ami ha egy kicsivel több evezést is jelent, de a túra befejezését követően könnyebbnek ígérkezik a hazajutás mindenki számára.

Szöveg: Donka Attila
Fotók: Donka Attila, Buruzs Tamás