Vízitúra gyerekekkel

Első vízre szállás – Próba-vízitúra kisgyermekes családoknak – 2018.

Szervezett vízitúra program a Ráckevei-Dunaágon

 

Vigyük őket, vagy ne?!

Adja magát a kérdés, hogy ugyan minek is vinnénk magunkkal a gyerekeket egy vízitúrára, azonban a mi tapasztalataink azt mutatják, hogy egész jól el lehet velük boldogulni. Huszonhét éve szervezünk vízitúrákat, egyetemistaként kezdtük, amikor a túrázóink is egyetemisták voltak, vagy legfeljebb fiatal felnőttek. Az eltelt idő alatt nekik is családjuk, gyerekeik lettek, és amint utóbbiak kinőttek a pelenkás korból, adódott az ötlet, hogy szüleik újra részt szeretnének venni a „fiatalkorukban” megszeretett vízitúrákon. Igen ám, de hova tegyék addig a gyerekeket? Nem lehetne esetleg őket is hozni?…

Immáron több éve túrázunk hát a gyerekeinkkel, fél évestől tizennyolc évesig (a nagyobbakat már nem merjük gyerekeknek hívni), és míg persze a gyerekek nőttek és okosodtak (legalábbis ebben reménykedünk), mi is gazdagabbak lettünk jó néhány tapasztalattal. Mindezek alapján született meg az ötlet, hogy szervezzünk vízitúrákat kifejezetten (kis)gyerekes családoknak, és ezen ötletünk, illetve ennek gyakorlati tapasztalata alapján állítottuk össze ezt a vízitúra programot.

A Lényeg

Lényeg, hogy ne evezzünk egy nap túl sokat, mert az a cél, hogy a gyerek megszeresse a mozgást, a természetet, a vizet. A szülők pedig, noha korábban ezt gond nélkül megtették, mostanában valahogy nem ragaszkodnak már a sátraik mindennapi felállításához és lebontásához, és minden egyéb felszerelésük folyamatos össze- és szétcsomagolásához. Különben is jártak már egy csomószor a folyók alsóbb (lassabban folyó, ergo unalmasabb) szakaszain, kívülről tudják, hol van kocsma, oda most úgyse nagyon lehet menni, tehát adódik, hogy nyugodtan eltölthetjük azt a vízitúrát egy helyszínen, és nem teljesítménytúra ez, bőven elég, ha két-három (na jó, négy) óra evezés jut egy napra, az is rendszeresen megszakítva fürdéssel, evés-ivással, bámészkodással…

A Terv

Így, nagybetűvel, mert ez nagyon fontos. Legyen a túra nyáron, hogy ne kelljen kimaradni az óvodából, iskolából. Amikor evezünk, az ne legyen több nyolc-tíz kilométernél. Legyünk füves, fás, hűvös, kellemes helyen, és ne kelljen mindennap sátrat bontani. Legyen evezés, strandolás, fürdőzés, foci, majomhinta, röpi, horgászás, állandó kaja-ellátottság, meg minden, ami csak belefér.

Egyszóval gyertek velünk vízitúrázni egy napra a Ráckevei-Dunaágon! Hozzátok el a gyerekeket is! 🙂

Egynapos programajánlatunk van azok számára, akik szívesen kipróbálnák a család kisebb tagjaival is, milyen egy vízitúra, de eddig nem mertek jelentkezni egy több napos, sátorozós túrára, félve attól, hogy a gyerekek hogyan viselik az egész napos hajóban ülést és más szokatlan dolgot, ami egy hagyományos vízitúrával jár. Itt a legkisebb kockázatok nélkül kipróbálhatja magát és a vízhez való viszonyát a család minden tagja! Első, kifejezetten és kizárólag (kis)gyerekes családoknak meghirdetett vízitúránkat tehát a Ráckevei-Dunára, Budapesttől karnyújtásnyira szervezzük, bázisunk a Szigethalmon lévő Fehér Gém Üdülő.

A program

Reggel utazás egyénileg Szigethalomra (Budapest, Boráros tértől 22 km autóval), találkozó 10 órakor.
Az üdülőközpont közvetlenül a vízparton, egy állóvizű mellékág mentén helyezkedik el. A part nádasokkal övezett, külön saját kikötőstéggel.
A nap további részében: ismerkedés a vízitúra legfontosabb eszközeivel, a kenuval és az evezőlapátokkal. A hajóba ülés és az evezés fortélyai – gyerekeknek és felnőtteknek.
Utána vízreszállás: az evezés és kormányzás kipróbálása, majd beevezés a táborhely körüli, bokrokkal, fákkal borított, rejtelmes hangulatú sekély vizű kis mellékágakba, a vízi növények és az állatvilág megfigyelése. Majd kievezés a Ráckevei-Duna főágára.
Páratlan dátumokon: Evezés a szigetszentmiklósi tanösvényig (4,5 km, kb 1-2 óra pihenővel együtt); ott kiszállás, piknikelés, büfé, majd visszaevezés a táborhelyre.
Páros dátumokon: Evezés a szigetcsépi szabadstrandra (5,5 fkm, kb 1-2 óra pihenővel együtt); pihenés a szabadstrandon; strandfocizás, röplabdázás, horgászás (napijegyet váltani kell), strandolás, pétanque pálya, gyerekeknek játszótér stb.; visszaevezés a táborhelyre.
Délután búcsú a Ráckevei-Dunától és a túratársaktól, hazautazás egyénileg.

Időpont

2018. nyarán a következő napokon:
– július 30., hétfő
– július 31., kedd
– augusztus 01., szerda
– augusztus 02., csütörötök
– augusztus 03., péntek

 

Helyszín

Szigethalom, Dunasziget, Fehér Gém Üdülő (Dunasziget utca 103.) (GPS: N47 18 33 E19 01 47)

 

Részvételi díj

4.500 Ft/fő/nap, (függetlenül attól, hogy felnőttről vagy gyerekről van szó)

mely tartalmazza:
– a túrakenuk bérleti díját,
– lapátokat, mentőmellényeket, hordókat,
– egyéb túrázófelszerelést (bográcsok, vizeskannák),
– az eszközök helyszínre szállítását,
– a túraszervezés és
– a túravezetés díját

nem tartalmazza:

– az oda- és visszautazás,
– az étkezés költségeit.

Szálláslehetőség (opcionális)
– sátrazás (saját sátor, hálózsák, polifoam) díja:1500 Ft/fő + 200 Ft/fő IFA,
– vagy az üdülőben korlátozott létszámban faházas szállás igényelhető! Előre kell egyeztetni ezirányú igényeket! Ennek díja 10000 Ft/ 4 fő, azaz 2500 Ft/fő, 4 ágyas apartmanokban. + 200 Ft/fő IFA.
A szállás díját a helyszínen kell rendezni a szállásadó felé. Este, ha kérjük, közös bográcsos főzésre, tábortűzre is van lehetőség.

Akciós ajánlat csoportszervezőknek
minden 15 fő feletti csoport szervezőjének minden 15 fő után +1 ingyen helyet biztosítunk
A jelentkezéseket a befizetések sorrendjében fogadjuk.

 

További információk

Jelentkezés
Jelentkezési Lap kitöltésével és a részvételi díj befizetésével.

A Jelentkezési Lapot kérjük egy papírlap két oldalára kinyomtatni, kitöltve, aláírva leadni. A Jelentkezési Lap letöltéséhez kattints:
ide >>

Foglalás: a jelentkezés és befizetés sorrendjében. Ha szeretnél idén egy remek, kifejezetten (kis)gyerekes családoknak összarakott vízitúra programon résztvenni, jelentkezz a fenti időpontokra.

További érdeklődés
hívj fel minket: (70) 577-5351
vagy küldj egy üzenetet nekünk:
Következő lépés >>