Osztálykirándulás

Vízitúra-osztálykirándulás

Osztálykirándulás vízitúrázva Budapest közelében (a Dunakanyarban, a Ráckevei-Dunán), a Gemenci-erdőben, Tokajban vagy a Bodrog-ártéren

Osztálykirándulás = kiszakadni az iskolai hétköznapokból

Egy osztálykirándulás mindig kihívás. Elsőként ki kell találni, hova menjen az osztály. Néha mást szeretne a diákság, és mást az osztályfőnök. Aztán végül közelednek az álláspontok, mivel mindenki rájön, egy osztálykirándulás csak jól sikerülhet!

 

Kirándulás = tanulás

Nem meglepő, hogy az ember utazás közben is sokat tanul. Miért jó ez a gyerekeknek? Mert a megszokott, néha már-már unalmas hétköznapi környezetből kiszakadva, látszólag kötetlenül tölthetnek el néhány napot, miközben rengeteg új ismeretet szereznek. Szabályosan ragad rájuk a tudás.

 

Élmények = hosszú távra bevésődő ismeretek

Ha osztálykirándulásra gondolunk, elsőre egy városnézés jut eszünkbe, sok-sok templommal, és más történelmi épülettel. De mekkora élmény felfedezni a természet csodáit! Ráadásul úgy, hogy a természet mélyére hatolunk, olyan helyekre, ahol esetleg még a szüleink sem jártak. Közelről megfigyelni a természeti jelenségeket, a víz áramlását, az apró növényeket, amint megkapaszkodnak a parti fövenyen, a madárvilágot, amelyet másként csak állatkertben láthatunk…

Egy osztálykiránduláson mindenki másképp nyilvánul meg, mint az iskolában. Kizökkentve a diákokat a megszokott komfortzónájukból, a szokásostól eltérő közegben egymást más oldalukról is megismerik. Egy vízitúra erre tökéletesen alkalmas. Nem a tanároknak való megfelelés a fő cél, hanem a természetes énjük, ami egy másfajta valóság. Ezek is ők, a gyerekek.

Ez a fajta együttlét segíti őket abban, hogy ne egymás vetélytársai, riválisai legyenek, hanem egymást segítve tudjanak tanulni, emellett nyitott szemmel járni a világban.

És közben szabad beszélgetni, nincs becsengetés, és nincsenek osztályzatok. Itt más szabályok vannak. Amelyeket élmény betartani. A kormányos a kenu parancsnoka. Akkor is, ha az osztályban nem ő a legmenőbb. Az evezés mindenkinek máshogy megy elsőre. Aztán mindenki belejön. És élvezi is.

 

Osztálykirándulás = vízitúra

A természet más közeg, nem iskola, nem város. A vízitúrázás az egyik legmegfelelőbb módja a természetben történő kalandozásnak. Közös evezés, közös főzés tábortűznél. Egyiket sem tudja egy személy csinálni, a feladatokat együtt kell végrehajtani.

Egy kenuban mindenki számára akad tennivaló, ezért a vízitúra kitűnő lehetőség az osztály további egybekovácsolódására. A csapattagok összehangolt munkájára van szükség a beszálláshoz, a manőverek végrehajtásához, a résztvevők kormányozhatják a hajókat. Ez már-már felér egy csapatépítéssel, ahol a szoros együttműködés, az egymásra hangolódás és az “egy hajóban és egy irányban evezünk” érzés erősíti a gyerekek közösségi szemléletét.

 

Információk osztályfőnököknek

Időpontok: Egy- vagy kétnapos osztálykirándulás-vízitúra programokat kínálunk. Ezek a napok bármely időpontra eshetnek, lehet hétköznap, de lehet hétvége is, ahogy az iskola és az osztály kívánja.
Létszám: Ahány fős az osztály. A vízitúra kiváló élményprogram akár több osztály, teljes évfolyamok, vagy több évfolyam számára is. Akár csak tanárokkal, akár szülőkkel is. A program nem korosztály-függő. A legszebb az, amikor a felnőttek is ugyanúgy rácsodálkoznak a természet csodáira, mint a gyerekek!
Túravezetőink több évtizedes tapasztalattal rendelkező vízi emberek, köztük tanárokkal, természetvédelmi szakemberekkel, kenukészítőkkel. Így az osztály a legjobb kezekben van!

Létszám a kenukban: Minden 3 fő résztvevőnek adunk egy-egy db 4 személyes túrakenut. 3 fős csapatokat kell tehát a résztvevők között szervezni. Ha a vizen tartózkodók száma -a túravezetőkkel együtt számolva- nem osztható pontosan hárommal, akkor inkább legyen olyan hajó, ahol 2-en vannak csak, mint olyan, ahol 4-en. A szükséges rátartással biztosítjuk a hajódarabszámot a programhoz.

Eszközök: A résztvevő létszámnak megfelelő mennyiségű lapát, mindenkinek megfelelő méretű mentőmellény, hajónként a Hajózási Szabályzatban előírt valamennyi kötelező kiegészítő felszerelés, igény szerinti mennyiségben 27-30 literes műanyag hordók + 1 db vízitúra térkép/csoport.

Útvonalak

Több különböző lehetséges helyszínt is javaslunk az osztálykirándulás-vízitúrák lebonyolításához.
1. Ráckevei (Soroksári)-Duna vízitúra, Budapest – Szigethalom és/vagy Szigethalom – Ráckeve útvonalon (A főváros kevésbé ismert folyója egy szelíd, és megannyi csodával tarkított vízfolyás, ahol nádasok, szigetek között evezhetünk.)
2. Bodrog-ártér vízitúra, Tokaj – Bodrogzug – Tokaj útvonalon (A Tisza és a Bodrog által határolt védett terület a vízimadarak paradicsoma, ahol a vizes élőhelyek között, vadregényes tájakon evezünk.)
3. Gemenci-erdő vízitúra, Baja-Dunafürdő – Vén-Duna vagy Rezéti-Duna – Baja-Dunafürdő útvonalon (A Duna egykori árterének a maradványa, különleges élővilággal, kisvasúttal, halásztanyával, és az ártéri erdők varázslatos hangulatával.)
4. Dunakanyar (A festői szépségű tájat más oldaláról szemlélhetjük. A folyóról még inkább magával ragadó a Börzsöny és a Visegrádi-hegység találkozása, a Fellegvár látványa, vagy a Szentendrei-sziget kis vízparti falvai, valamint a művészek városa, Szentendre.)

A program

1. nap
– érkezés a vízitúra kiinduló helyére délelőtt 10-ig (igény szerint módosítható)
– elméleti felkészítés, evezéstechnikai oktatás, a felszerelés kiosztása
– vízreszállás, az evezés gyakorlása
– kényelmes tempóban 10-15 km evezés az adott szakaszon
– érkezés a túra végpontjához a délutáni órákban
Fakultatív programlehetőségek:
– bográcsozás, közös főzés tábortűznél
– kisebb gyalogtúra a környéken
– igény esetén szállás kempingben vagy faház/kőházban

 

Részvételi díj

Magyarországi vizeken:
15 főig: 75 000 Ft/nap
15 fő felett: 5 000 Ft/fő/nap
Külföldi vizeken:
kérje árajánlatunkat emailben.

A részvételi díj tartalmazza:
– a túrakenuk bérleti díját,
– a kenuszállítás költségeit
– kiegészítő túrafelszereléseket (lapát, mentőmellény, hordó)
– a túraszervezés és
– a túravezetés díját

 

nem tartalmazza:
– az oda- és visszautazás,
– a fakultatív programok,
– az étkezés költségeit, valamint
– a fakultatív szállás (a túra előtt és/vagy után) díját,
– kempingezés esetén a résztvevők a táborozáshoz szükséges felszerelésükről maguk gondoskodnak (saját sátor, hálózsák, polifoam)

Akciós ajánlat csoportszervezőknek
Minden 15 fő feletti csoport szervezőjének minden 15 fő után +1 ingyen helyet biztosítunk. A kedvezmény halmozható 30+2, 45+3, 60+4, stb.

 

További információk

Jelentkezés
Jelentkezési Lap kitöltésével és az 5 000 Ft/fő/nap részvételi díj befizetésével. A Jelentkezési Lapot külön-külön minden résztvevőnek ki kell töltenie és alá kell írnia.

A Jelentkezési Lap letöltéséhez kattints ide >>

További érdeklődés
hívjon fel minket: (70) 577-5351
vagy küldjön egy üzenetet nekünk:
Következő lépés >>