Magas vízállás, kellemes napos időjárás, motivált csapat, minden együtt volt ahhoz, hogy elruccanjunk Tokajba egy rögtönzött Bodrog-ártér vízitúrára. Pénteken találtuk ki, szombaton egyeztettük a helyi vízüggyel, Tokajnál 740 cm-es víz, az ártéren is magas vízállás, kiállítottuk a belépési engedélyt és vasárnap már bent is voltunk, este életreszóló élményekkel utaztunk haza.

no images were found

A vízállás még jó, az időjárás már jó, most kell menni. Ez motivált minket, mikor egy gyors döntéssel elhatároztuk, hogy a szokásos májusi hétvégékhez képest előrehozva bebarangoljuk a Bodrog-árteret kenukkal. Évek óta nem volt ilyen jó magas vízben részünk, a Bodrogon az 1-es folyamkilométer fölött, a rév vonalában be is tudtunk menni a kifelé folyó vízen, nem kellett a Zsaróig felevezni.
Bent gyakorlatilag minden tenger alatt van bent, bármerre lehet szabadon menni, a szántóföldek fölött, a fák lombkoronái között lehet vízitúrázni. Zalkod felé indulunk, nyílegyenesen nagyon hamar közelébe jutunk, telepített ártéri erdei fasorok közt evezünk. Lenyűgöző élmény ez a nyugalom. Magaslesre bukkanunk, csak a teteje látszik ki, odaevezünk, felmászunk rá.

Visszafelé vesszük az irányt, érzésre megkíséreljük megtalálni a normál vízállásnál szokásos csatornák valamelyikét, landolunk végül a Zsaró gátján lévő trafóház épülete mögött. Kiszállunk piknikelni, ez az egyetlen pont, ahol szárazfőldre tudunk lépni. Aki ismeri az átemelés helyszínét, annak beszédesek lesznek az itt készült fényképek a vízállás kapcsán.
Már délután fél egy van, de úgy döntünk, a szokásos ékszerdobozt nem hagyhatjuk ki, bejárjuk a Nagy-tó – Bogdáni-tó, útvonalat is, a végén a Bodrog 7,5 fkm előtti átemelésnek is csak hűlt helyét találtuk, simán áteveztünk a mező fölött, és az utolsó kis csatornán is, ami az élő Bodrogra kivezet. Kicsit megtréfál minket, hogy olyan magas a vízállás, hogy a fák ágai között és nem a törzsei között evezünk, de kijutunk végül a Bodrog folyóra, mely jó sodrással szinte alig evezve visszavisz minket Tokajba.

7-es kenukkal nyomtuk végig, a csapattagok közt volt teljesen kezdő evezős gyerekes család is, mindenki életreszóló élményekkel telítődve tért haza, még ma is ez volt köztük a téma. A vízügy szerint lassan apad ugyan, de még 10-14 napig marad a szokásos tavaszinál nagyobb vízállás, vízitúra szempontból ideális azoknak, akik szeretik a Bodrog-árteret.

Fotók: Petrovics György